Fontos tisztáznunk, hogy mi is a vállalati blog, s miért is jó, ha vezet egy cég. Sokan azt gondolják, hogy a kis- és középvállalkozóknak felesleges vezetni, hiszen úgy is személyesen jön létre az üzlet, így minek bemutatkoznia. Én viszont úgy gondolom, hogy minden vállalkozás emberekből áll és ha a jövőben nyitni szeretnénk még több cég vagy ügyfél felé fontos, hogy nem egy arctalan webes cég áll előttük és tömegesen meg tudom szólítani őket. A cégvezető is ember, személyes indokok alapján hoz döntéseket, nem pedig döntéshozatali elvek alapján. A céges blog pedig pont a személyesség terepe!
A folyamatosan vezetett, jól megtervezett és elkészített céges blog számos előnnyel járhat. A vállalati blog olyanná válthat, amilyenné tenni akarjuk. Marketing döntés, része a pozícionálásnak és a hatékonyság csak tőlünk függ, hogy milyen jó a blog írója, milyen érdekfeszítő a téma, amiről ír és ez mennyire szimpatikus az oldal látogatói számára.
Amit sosem szabad elfelejteni a blog fő ismérvét, hogy ez egy személyes webnapló, akkor is ha céges blog. Tartalmaznia kell személyes véleményt, tapasztalatot, vagy esetleg élményt. Bepillantást enged a vállalkozás életébe. Ez lesz majd az első lépés a személyes kapcsolat felé, hiszen aki egyszer a blog olvasója lett, bármikor vevővé vagy ügyféllé válthat.
Mint fentebb írtam, ez egy személyes blog, így a honlap látogatói többé már nem csak egy profitterlmelő gépezetet lát majd a cégben, hanem egy sokkal személyesebb kapcsolat alakulhat ki.
Adjuk lehetőséget az olvasónak, hogy hozzászóljanak a témához, így azt is meg tudjuk mutatni, hogy tudjuk kezelni az esetleges kritikát és a cég ki is áll elébe. Számos plusz információt is be lehet ezáltal gyűjteni, mely értékes lehet a jövőbeni tervek kialakításakor, vagy esetleg a cégprofil finomhangolásakor.
Az olvasók szinte mindig arra kíváncsiak, hogy mi is van a függöny mögött. Minden cégnek megvannak a maga történetei és a blog az a hely, ahol ezt el is mondhatjuk az olvasók számára. Ez lehetőséget ad arra, hogy megismerjék egyedi személyiségét, s ezáltal márkáját, amit képvisel.
A legtöbb esetben önmagunkat kell eladnunk, vagyis a márkánkat. Az ügyfelekért dolgozunk és miközben ezt tesszük óhatatlanul is felfedhetünk olyan információkat, melyből esetleg az ügyfelünk profitálhat. Osszunk meg a blogban ingyenesen néhány ilyen bennfentes információt, s így a cége vezető szerepbe kerülhet a saját iparágában.
A dolgok időnként rosszul alakulhatnak. Ha már kialakult a probléma, ne rejtsük a szőnyeg alá, ha tehetjük adjunk magyarázatot a vásárlók számára. Ha nem is tudunk pontos választ adni, akkor is kommunikálunk a blogon keresztül az ügyfelünkkel és megnyugtatjuk, hogy tudjuk, hogy probléma van, dolgozunk rajta!
Akkor a néhány alapszabály
- Ismerd meg a közönséged
- Határozd meg a blogod hangvételét
- Készíts egyedi designt, ami a márkádhoz kapcsolódik
- Legyél naprakész
- Legyenek külsős vélemények is, így hitelesebbé válhat a blog
Amit sose feledj, hogy az olvasók előbb hiszik el azt a cégről, amit írunk, mint ami a valóság. Ezt mindig tartsuk szem előtt, s így gondoljuk végig a fentebb leírtakat. S plusz egy szabály a céges blogban, hogy nincs szabály. 😊